Hogyan vethetünk véget a gyarmati sorsnak, az "összeszerelősdinek"? (videóval)

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


Szinte minden héten újabb orvostechnikai/orvostudományi újdonság híre jelenik meg Magyarországon. Ezek kapcsán mutatott rá Morvai Krisztina az Európai Parlamentben, hogy hazánk nem kíván tovább a nyugati világ összeszerelő üzeme lenni, ahol alacsony bérekért, munkajogi kiszolgáltatottságban dolgoznak az emberek. A helyes jövőképünknek, nemzetstratégiánknak (nyilvánvalóan a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó ipar valamint a turizmus, gyógyturizmus mellett) a magyar találmányokra, kutatás-fejlesztésre, innovációra és a termékek (például orvosi műszerek) magyarországi megvalósítására, gyártására s hasznosítására kell épülnie. El kell hinnünk magunkról, hogy erre képesek vagyunk, s az Uniónak is ebben az országstratégiában kell támogatnia Magyarországot, hiszen egyre inkább elemi érdekük a magyarok nyugatra vándorlásának megelőzése - ahogy azt a Brexit is bizonyítja.