Jászberényi előadásom

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Vasárnap délután impulzív rendezvénynek voltak tanúi, akik meghallgatták Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő előadását, majd azt követő fórumot. Budai Lóránt, a Jobbik helyi elnöke ismertette a közbiztonsággal kapcsolatos intézkedéseket, kezdeményezéseket, és érintett számos szociális problémát is. Nehezményezte, hogy e témával kapcsolatos előterjesztésüket a helyi önkormányzat nem fogadta be.


Morvai Krisztina Politika és távolság címmel számolt be országjárásának tapasztalatairól. Megállapította, hogy hazánk leszakadóban van az európai színvonaltól, egyre inkább a harmadik világ szintjére süllyed. Ennek oka, hogy a politikusok jelentős része nem az embereket képviseli. Érzékelhető a gazdák, a munkavállalók, a vállalkozók sorsának hanyatlása. Egyre nő a távolság, a szakadék a gazdag és nem gazdag magyarok között. Nyilvánvaló a településeken belül a távolság növekedése is, ez helyenként elérte a kritikus szintet. Ez a legkülönbözőbb területeken képes nehézséget okozni. Szükséges lenne egy cezúra, amely után új viszonyok születnek, s ez magában új életminőséget jelentene.

Azt hallottuk az előadásban, hogy az elszegényedés oka a közpénzek lopása, de az egykulcsos adó is. Példákat említetett, hogy a kisvállalkozások nem képesek az új adózási rendszer anomáliáit ellensúlyozni. Arra lenne szükség, hogy az állam védje meg az embereket a válság következményeitől, amelyek sok családot hajléktalanná tesznek. Morvai Krisztina beszélt a bűnözésről, a sikkasztástól a kerti tolvajlásig. Pintér Sándor belügyminiszter ennek ellenére az egyenruhás bűnözést tartja veszélyesnek - vélekedett Morvai. Szóba került Gyöngyöspata, Érpatak problémája is.

Az előadás után még markánsabb megfogalmazások hangzottak el. Szó esett a mezőőri szolgálat hiányáról, a mezei lopásokról, amelyek a termelést ellehetetlenítik. Egy nem jászsági hozzászóló megállapította, hogy gyávul a magyar, s ennek egyik oka, hogy a magyar jog nem a tulajdonost védi. Szóba hozta, hogy a szövetkezés nem szocialista találmány, a 19. században már Dániában voltak szövetkezetek, s eredményre is vezetett ez.

Az egyik hozzászóló felvillantotta a "cigányország" rémét a "porontybiznisszel" és a "cigánybűnözéssel" együtt. A bűnözés immár nemzetünk jellemzőjévé válik, hallottuk a fórum során. Más azt mondta, hogy ha a következő választást nem a Jobbik nyeri meg, akkor a szavazók megérdemlik a sorsukat.

Kérdésként merült fel, hogyan lehetne a radikális nemzeti oldal programját hatékonyabban népszerűsíteni. Szüksége lenne a Jobbiknak televízióra, rádióra, de talán a leghatékonyabbak lehetnének a helyi újságok, melyek a helyi közösségekhez szólnak.

barikad.hu