Címlap


Közlemény családi állapotomat illetően

E-mail Nyomtatás PDF

Elváltunk. Gyerekeinket továbbra is közösen neveljük.

Morvai Krisztina, Baló György

   

Sikerrel harcoltam a vörös és zöld bárók közpénzen történő szemérmetlen mértékű támogatása ellen az EP-ben

E-mail Nyomtatás PDF

Az EU Közös Agrárpolitikájának 2013 utáni jövőjéről szóló Deß jelentés kapcsán szólaltam fel az Európai Parlament 2011. június 22-i plenáris ülésén Brüsszelben. Felhívtam a figyelmet, hogy a Közös Agrárpolitika létjogosultságát az Unió adófizetői, polgárai csak akkor ismerik el, ha a közvetlen kifizetések jogosultjai az általuk előállított közjó arányában részesülnek a támogatásokból. Hangsúlyoztam a közvetlen kifizetésekre vonatkozó felső határérték bevezetésének szükségességét, illetve annak a politikai döntésnek a felelősségét is, ami által a nagy tőkeerővel rendelkező, kétes zöldbárók és vörös bárók, városi üzletemberek szemérmetlen haszonszerzése megfékezhető. Másnap a Parlament megszavazta, hogy a terület alapú mezőgazdasági támogatásoknak 2013-tól legyen egy "plafonja", felső küszöbértéke. Korábbi felszólalásom a témában ide kattintva érhető el.


Megtekintés LightBoxban

 

Budaházy: Köszönöm!

E-mail Nyomtatás PDF


Megtekintés LightBoxban

   

Budaházy rabsága és Magyarország rabsága egy tőről fakad! Vessünk véget mindkettőnek!

E-mail Nyomtatás PDF

Az MTV Ma Reggel című műsorának vendége voltam.


Megtekintés LightBoxban

 

Családlátogatás egy terroristánál- avagy ismerje meg közelebbről a Hunnia (Budaházy) ügy egyik vádlottját

E-mail Nyomtatás PDF

Holnap lesz két éve Budaházy Gyuri letartóztatásának. Az alábbi film ugyan nem róla szól, hanem Nagy Zoliról, a Hunnia (Budaházy) ügy IX. rendű vádlottjáról, aki "csak" fél évet ült, de az ügy egészének megitélésében ez a kb. 25 perces "mozi" jó iránytű lehet sokaknak. Kérem, ha jónak látják mutassák meg, küldjék el másoknak is!

Szeretettel:
Krisztina


Megtekintés LightBoxban

 

Nyilatkozatom a Budaházy-perben elkövetett újabb jogsértésekről, s felhívásom a magyar bírákhoz, ügyészekhez

E-mail Nyomtatás PDF


Megtekintés LightBoxban

A "Bővebben" gombra kattintva elolvashatják Frech Ágnes, Fővárosi BÍrósági Büntető Kollégium vezető asszonynak írott levelemet, amelynek tárgya a Budaházy-ügyben elkövetett újabb jogsértések elleni tiltakozásom, illetve a bírák, ügyészek felhívása a jogállamiság s a függetlenség védelmére.

Bővebben...
 

Egy beilleszkedő-együttműködő cigányember üzenete Érpatakról a többieknek ("A munka nem szégyen") - 2011. június 8.

E-mail Nyomtatás PDF

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás beszélgetése cigányemberekkel az érpataki országépítő konferencia szünetében.


Megtekintés LightBoxban

 

Érpatak irányt mutat a magyar-cigány együttélési problémák és a közbiztonsági válsághelyzet megoldására

E-mail Nyomtatás PDF

Kétnapos Országépítő Konferencián vettem részt Gaudi-Nagy Tamással és több polgármesterrel, önkormányzati képviselővel, szakemberekkel, tudósokkal együtt, ahol június 8-9 között a sikeres érpataki modell titkát, összefüggéseit és más településekre történő átültetésnek lehetőségeit tanulmányoztuk, bejártuk a települést, számos magyar és cigány lakossal folytattunk beszélgetést és közvetlenül tapasztalhattuk meg, hogy a beilleszkedő-együttműködő hajlandóság igenis következetes, határozott, de mégis emberközpontú fellépéssel, szankciókkal elérhető.


Megtekintés LightBoxban


Megtekintés LightBoxban

Bővebben...
 
<< Első < Előző 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 Következő > Utolsó >>
90. oldal / 96

Köszöntöm megújult honlapomon!


 


Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés