Címlap Jogvédelem


Politikai szabadságjogok, Jogvédelem, emberi jogok

Mi a Külügyminisztérium és a Magyar Kormány álláspontja az önálló palesztin államiságot illetően? (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Tisztelt Dr. Martonyi János Külügyminiszter Úr!

Az Európai Parlament és a Palesztin Törvényhozó Tanács közötti bilaterális kapcsolatokért felelős delegáció (DPLC) egyetlen magyar tagjaként érdeklődéssel olvastam a következő hivatalos külügyminisztériumi hírt:  

"Martonyi János szeptember 22-én este részt vett az Egyesült Államok és az Európai Unió közös tanácskozásán, amelynek egyik legfontosabb témája a palesztin státus kérdése volt." 

Emellett öröm volt számomra, hogy az EP tegnapi plenáris ülésén, - amelynek egyik témája az önálló Palesztin Állammal kapcsolatos vita volt - a magyar kormánypárt (FIDESZ) képviselője Schöpflin György képviselőtársunk kifejezetten az önálló Palesztin Állam elismerése, ENSZ tagsága  mellett foglalt állást, s kritikával illette azt ezt ellenző izraeli érveket. (Hasonló állásponton volt számos más neves néppárti képviselő, így Pöttering úr is, az EP volt elnöke). Ezek a felszólalások (s sajátom is) itt tekinthetők meg. (Emellett természetesen az EP hivatalos archívumában is.) 

Kérdésem a következő:

Schöpflin képviselő úr szakszerű és meggyőző érvelése tekinthető-e a hivatalos magyar álláspontnak a palesztin államiság kérdésében? Avagy: milyen álláspontot képvisel a Külügyminisztérium, a Magyar Kormány ezen a fontos és igen aktuális területen?   Figyelemmel arra, hogy a magyar nyilvánosságot, a közvéleményt az Ön válasza nyilvánvalóan érdekli, kérem ne vegye rossznéven, hogy e levelemet nyílt levélként a sajtónak megküldöm, s bízom benne, hogy megtisztelő válaszát a magyar állampolgárok hamarosan szintén megismerhetik.   Engedje meg, hogy utaljak rá: az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló jogszabály értelmében az állami szervek vezetői kötelesek válaszolni az EP-képviselők által nekik feltett - a képviselői munkájukkal összefüggő - kérdésekre.

Strasbourg, 2011. szeptember 28.

Köszönettel és tisztelettel:

Dr. Morvai Krisztina
EP-képviselő

Martonyi János külügyminiszter nyílt válaszlevél Morvai Krisztina EP-képviselő nyílt levelére

Tisztelt Képviselő Asszony!

Köszönettel vettem levelét. Engedje meg, hogy kérdésére az alábbiakban adjak tájékoztatást: 

Mint Ön előtt is ismeretes, 2011. szeptember 23-án a Kvartett erőfeszítéseinek eredményeképpen nyilatkozat elfogadására került sor, amely a tárgyalások azonnali, feltételek nélküli újraindítására szólítja fel az érintett feleket. Magyarország üdvözölte a Kvartett javaslatait, azokat célravezetőnek és tartalmasnak ítéli. Ashton EU-főképviselő tevékenységét és erőfeszítéseit nagyon pozitívan értékeljük. Célunk, hogy az Európai Unió egységes hangon tudjon megszólalni ebben az igen fontos külpolitikai kérdésben, ezért minden erre irányuló törekvést aktívan támogatunk.

Úgy véljük, hogy a Kvartett esélyt adott a tárgyalások újraindítására, és ezzel a lehetőséggel mindkét félnek élnie kell. Meggyőződésünk, hogy az elkövetkező hetek meghatározó jelentőséggel bírnak a folyamat alakulására.

A magyar álláspont régóta teljesen egyértelmű, világos, határozott és elvi. Érdekeltek vagyunk a két állam megoldásban: egy önálló, életképes, területileg összefüggő palesztin állam megalakulásában, amely egy biztonságban élő Izrael mellett békében létezik. Ennek elérése érdekében egyetlen járható út az igazságos és tartós, a két fél között közvetlen tárgyalások útján kidolgozott rendezés.

Magyarország olyan megállapodásra törekszik, amely csökkenti, és nem növeli a felek közti feszültséget,. A kérdéskör összetettsége okán kizárólag a kölcsönös kompromisszumok vezethetnek célhoz, csakis ily módon mozdulhatunk ki a jelenlegi holtpontról és válik lehetővé a béketárgyalások újraindítása.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy nem szerencsés összemosni a palesztin államiság kérdését a teljes jogú ENSZ tagságot célzó, múlt héten benyújtott kérelem ügyével. A Palesztin Állam kikiáltását 1988-ban elismertük, a Palesztin Nemzeti Hatósággal - a ramallahi magyar és a budapesti palesztin nagykövet aktív közreműködésével - szoros kapcsolatokat ápolunk, az államépítési törekvések támogatása nemzetközi donor-tevékenységünkben kiemelt szerepet kap.

Üdvözlettel,

Dr. Martonyi János sk.

 

Budaházyék és Szima Judit jogaiért nem, de a "melegekért" aggódik Ashton EU-biztos (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

 

Rajtam kívül Schöpflin néppárti képviselő is az önálló palesztin állam mellett szólalt fel (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Az önálló palesztin államról szóló vitában hallhatják Morvai Krisztina (Jobbik), Schöpflin György (Fidesz) és Hans-Gert Pöttering (volt EP-elnök) felszólalását az izraeli álláspont ellen. Bízhatunk a magyar "igen"-ben?

 

Feljelentés 2006 rendőri vezetői ellen

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


Megtekintés LightBoxban

 

Budaházyért és az elszámoltatásért tüntettünk a Kossuth téren az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 5. évfordulóján

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Félezer résztvevő jelent meg szombaton délután és este a budapesti Kossuth téren azon a tüntetésen, amelyet a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulója alkalmából.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében 17 órakor kezdődött tüntetést a Hungarica kezdte meg Sziva Balázzsal és Morvai Krisztinával. A „Szabadság betűi” című számuk ma is aktuális, hiszen a helyzet öt év alatt sem változott sokat.


Megtekintés LightBoxban

A Hungarica után Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, nemzeti jogvédő harcos kezdte meg beszédét. Elmondta, hogy a „forradalmi” kormány továbbra sem reklámozza a „nagy elszámoltatást”. „A mostani vezetésnek nem érdeke, hogy igazi elszámoltatást csináljon.” A jogvdő a hazug Gyurcsány-rendszerrel szemben felkelt emberek elleni öt évvel ezelőtti rendőri erőszakkal kapcsolatban az elszámoltatások és az igazságétel hiányáról beszélt.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 Következő > Utolsó >>
67. oldal / 84

xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés