Nyílt levél a Legfelsőbb Bíróság Elnökhelyettesének

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark

Tisztelt Erményi Lajos Úr, a Legfelsőbb Bíróság Elnökhelyettese!

Alulírott Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi Szakbizottságának tagja, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szíveskedjék lehetővé tenni megfigyelőkénti részvételemet a Budaházy György ellen közérdekű üzem megzavarása miatt indult büntetőeljárásban december 3. napján a Legfelsőbb Bíróságon sorra kerülő nyilvános ülésen. Sajnálatos módon csak most értesültem a tárgyalásról, ezért a megadott határidőig regisztrálni nem tudtam magam. További kérésem, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Budaházy Györggyel - mint az EP fent említett szakbizottságának tagja - rövid személyes beszélgetést folytathassak a nyilvános ülést követően, a tanácsvezető bíró engedélyével. Ennek célja Budaházy úr jelenlegi egészségi állapotáról, hogylétéről, a fogvatartotti jogok érvényesüléséről való tájékozódás lenne.

A Budaházy György és 15 további személy ellen jelenleg ("terrorcselekmény gyanúja" miatt) folyó eljárás körülményei, az ügyben az emberi jogok európai mércék szerinti megvalósulása, avagy ennek esetleges hiánya számos képviselőtársam érdeklődését kiváltotta. E kérdésekről, a fogvatartott hazafias érzelmű, ellenzéki személyek helyzetéről, s a parlamenten kívüli ellenzék jól ismert személyisége, Budaházy György ellen folyamatban lévő eljárások fejleményeiről tőlem Strasbourgban és Brüsszelben rendszeres tájékoztatást várnak.

A Legfőbb Ügyész Úrral és a BV-intézettel történt egyeztetést követően engedélyt kaptam egy beszélőre, az elmúlt hét péntekére, azonban ez gyermekem váratlan megbetegedése miatt elmaradt. Addig is, amíg újabb időpontot sikerül egyeztetnünk, mind a magam, mind érdeklődő képviselőtársaim számára fontos lenne egy rövid beszélgetés a megjelölt témakörökben és okokból. Hasonlóképpen fontos lenne a holnapi tárgyaláson (nyilvános ülésen) történő részvételem. A rendelkezésre álló idő rövidségére tekintettel kérem lehetőség szerint haladéktalan válaszát.

Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét arra, hogy az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény 17.§-a a következőképpen rendelkezik:

„Az állami szervek kötelesek az Európai Parlament képviselői részére a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.”

Köszönettel és tisztelettel:
Dr. Morvai Krisztina
a Jobbik európai parlamenti képviselője