Morvai Krisztina látogatása a Szent Margit Gimnáziumban

Nyomtatás
FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkSatartlapvipstart.huBlogter.huDiggLinkter.huUrlGuru.huDel.icio.usGoogle bookmark


Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja birtokába közel két évtizeddel ezelőtt visszajuttatott budai Szent Margit Gimnázium /korábbi nevén Kaffka Margit/ vendége volt november 14.-én, hétfő délután Morvai Krisztina. Az EP képviselő asszonyt Görbe László Atya a gimnázium igazgatója előadás megtartására kérte fel,melynek indító címe „ Van jövője az Európai Uniónak?”

A képviselő asszony közel egy órás előadásban fejtette ki közismert és honlapján is megtekinthető számos felszólalásával is alátámasztott álláspontját az előadás helyszínéül szolgáló termet  zsúfolásig megtöltő diákok és számos tanár köztük az igazgató Görbe Atya számára egyszóval azt, hogy ebben a ma működő formájában miért nincs! A diákok feszült figyelme közepette tartott előadás középpontjába az emberi méltóságot,a családot megtartó erőként,a nemzetet és az ezekből egyenesen levezethető fogalmakat a nemzeti ,a gazdasági és új fogalomként a mezőgazdasági és élelmiszer termelési önrendelkezés alapjogát helyezte.

Példáit folyamatosan végzett országjárása tapasztalataival támasztotta alá,mely szerint országunkban a döntő többségében munkaadó multinacionális és külföldi kézbe átjátszott vállalatok a magyar tehetséges munkaerőt olcsó bérrabszolgaként kezelik,alapvető jogok nélkül,túlmunkára történő folyamatos kényszerítéssel az emberi méltóság folyamatos megalázásával ,az egyre növekedő munkanélküliség fenyegetettségével. Természetesen kitért a már milliós számban az embereket megkárosító banktőke által okozott tragédiára is és kifejtette, hogy az állam sajnos nem tölti be feladatát a devizalapú hiteleket döntő többségében kényszerülni felvevők védelmét a spekulatív hiteleket nyújtó bankokkal szemben. Bebizonyította,hogy az erős gazdasággal rendelkező felkészült uniós tagállamok az úgynevezett belsők multinacionális vállalataikon keresztül rabszolga sorsra kárhoztatták az új tagországokat a volt kommunista országokból érkezett külsőket.

A képviselő keresztény elkötelezettségénél fogva bizonyította be a keresztény alapokon nevelkedő diák hallgatóságának,hogy  2009 –ben történt megválasztása óta megtapasztaltak szerint miért nincs jövője ma működő formájában és tartalmában a szervezetnek. Fiatal hallgatóinak remekül példázta a képviselő asszony,hogy hite szerint mindenkinek e világon küldetése van a kölcsönös tisztelet és szeretet alapján és pontosan ezért már fiatal korban tudatosan készülniük kell e küldetés betöltésére a család ,a szűkebb környezet közössége, a haza és nemzet szeretet alapján.

Jövőképe szerint,melyért folyamatosan harcol függetlenként Brüsszelben és Strasbourg-ban  kizárólag a nemzetek önállóságán alapuló szövetségnek létezhet jövője a Nemzetek Európájában,ahol a döntéseket egyenrangú partnerek hozzák egymás kölcsönös tisztelete és a nemzetek valódi önrendelkezése alapján.

A hallgatóság diák és tanár számos kérdéssel bombázta a képviselő asszonyt majd megköszönve,hogy elfogadta meghívásukat és vastapssal köszönte meg az előadást.

A látogatás megszervezőjeként és egyik dokumentátoraként még megemlítem, látszott a hallgatóságon ,hogy nagyon figyelnek érdekli őket a haza és tágabb régiójuk jövője,sorsa és lenyűgözte őket a képviselő asszony őszinte szeretetet sugárzó és közérthető stílusa  hazánk és nemzetünk iránti elkötelezettsége ,nem utolsó sorban egyetemi tanári mivoltából is egyenesen adódó szakmaisága és diákjai iránti szeretete és ezt láthatóan meghálálták és viszonozták.

Isten óvja drága magyar Hazánkat, Nemzetünket!

Reiner Péter
Budapest, 2011.november 14.