2002 és 2010 közötti jogsértések

Morvai Krisztina nyílt levele Varga-Damm Andreának és a Jobbikosoknak a szemkilövetések bagatellizálásáról

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Andrea!

Megdöbbentett tegnapi (március 5.) Facebook posztod, amelyben bagatellizáltad, sőt eltagadtad a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását, embertelenségét. Engem akartál megbántani, de igen sok hazafiba rúgtál bele jelképesen, olyanokba is, akik még mindig Jobbik-szavazók, vagyis akiket Te (is) fogsz képviselni az Országgyűlésben. Ők azok, akik 2002 és 2010 között folyamatosan tüntettek a hazaáruló rezsim ellen, s szívták a könnygázt, átélték a rendszeres önkényes előállításokat, a legendás körbezárásokat, a rugdosásokat, gumibotütéseket. S azt is, amikor az elvtársak a legkegyetlenebb formákban mutatták be valódi természetüket: az 1956-os Forradalom és Szabadságharc ötvenedik évfordulójának vérbefojtását. Mindezekre írod Te ezt:

„A mostani azon kijelentés, hogy ha az ellenzék győz, négy évig nem lehet békemenet, azért is érthetetlen, mert hát mindig volt mód arra, hogy bizonyos emberek a kormányzatoktól megbecsülést nyerjenek a kormányzatok pártszínétől függetlenül. Egyébként pedig a Fidesz kormány alatt ugyanannyi tüntetést tiltottak be jogellenesen, mint a Gyurcsány kormány alatt.”(forrás: Varga-Damm Andrea Facebook oldala)

(Szó szerint ezt írtad, Andrea, ennyit és nem többet, s ehhez illesztettél „illusztrációként” egy régi hírt azzal a címmel: Morvai egymillióért szakértett a Medgyessy kormánynak.)

Nem tudom, honnan származik az az információd, hogy „a Fidesz kormány alatt ugyanannyi tüntetést tiltottak be jogellenesen, mint a Gyurcsány kormány alatt.” Kétlem, de tegyük fel, hogy igaz. Mégis, hogy lehet - pláne jogászként - egy kalap alá venni a tüntetések jogellenes betiltását és a tüntetéseken elkövetett tömeges rendőri brutalitást, számos embernek súlyos, maradandó sérülések okozását, a megemlékezőkkel szemben lovasrohamok vezénylését, az ütlegelésüket, rugdosásukat, a kardlapozást, a vízágyút... vagyis azt, hogy egy rezsim brutálisan rátámad a saját népére?

S azt se felejtsük el, hogy az elkövetők illetve felbujtóik azóta sem kértek bocsánatot, sőt kifejezetten helyesnek tartják, amit tettek, függetlenül attól, hogy most éppen az MSZP vagy a DK színeiben kívánnak visszatérni a hatalomba. Egykutyák, s mint az Te is nagyon jól tudod, előbb-utóbb újra Gyurcsány lesz a közös vezetőjük. Éppen ezért rendít meg, és keserít el az a jövőkép, hogy ezeket a kegyetlen hazaárulókat pont a „2006-os” Jobbik tűnik visszasegíteni a („szivárvány”) kormányba, a bizarr koordinált jelöltállítások, egyeztetések útján. S hogy miből is gondolom így? Nos, megfejtettem a következő, nem túl bonyolult rejtvényt. Ha a Jobbik egyeztet az LMP-vel, az LMP pedig egyeztet az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, amely pedig egyeztet a DK-val, akkor végül is a Jobbik egyeztet-e a DK-val? Azt hiszem, aki már elég nagy ahhoz, hogy önállóan bekösse a cipőfűzőjét, az megtalálja a megrendítő választ: igen, közvetítők útján a Jobbik egyeztet a DK-val s ikertestvérükkel, a szemkilövetésekben szintén érdemeket szerzett MSZP-vel. Hogyan lehetséges ez, Andrea? Mi folyik itt? A Jobbik fogja visszasegíteni a hatalomba azt a feketeöves hazaáruló társaságot, akik ellen folyamatosan tüntettünk, a testi épségünket kockáztatva? Bár lehet, hogy nem kellett volna többes szám első személyt használnom, mert Téged nem láttalak ezeken a tüntetéseken. Lehet, hogy pont ezért írtál le olyan elképesztő dolgokat. Lehet, hogy nem tudod, milyen embertelenek, kegyetlenek, jogtipróak voltak pontosan (főként) a Jobbik embereivel ezek a rettenetes alakok, akikkel most a „legyen összefogás” jegyében barátkozni kezdtek. Szeretném, ha legalább utólag megismernéd azoknak az időknek a valóságát, hogy tudd, miért nyilatkoztam azt, hogy ha így mennek a dolgok, akkor itt sem Békemenet, sem bevándorlás-ellenes tüntetés, sem másféle hazafias utcai megmozdulás nem lesz, legalább négy évig. Az új „pajtások” ugyanis most is gondolkodás nélkül közénk lőnének. Szeretném, hogy többet tudj meg róluk, a valódi természetükről. Ezért arra kérem a Jobbikosokat, hogy írják meg Neked történeteiket a hídblokád során fegyverrel hadonászó rendőrökről, 2006. október 23-ról, a Clark Ádám téri körbezárásról, a Nádor utcai rendőri akcióról (ahol engem is közvetlen közelről fújtak le könnygázzal, és rugdostak össze a rendőrök) és arról a sok-sok esetről, amit szerintem nem lehet elfelejteni, sem pedig megbocsátani - főként úgy, hogy a felelősök soha nem kértek bocsánatot, helyette összefogást, egyeztetett jelölt-állítást, s nyilván közös kormányzást kérnek. A „2006-os” Jobbiktól!!!! (Hogy nem szakad le az ég...). Az ellenzéki politika és a média reggeltől estig azt harsogja, hogy a FIDESZ megfélemlíti az embereket. Lehet. De kérdem én, a kardlapozás, a lovasroham, a fejmagasságban történő lövöldözés nem megfélemlítő? Létezhet ezeknél megfélemlítőbb magatartás egy állam vezetői részéről? Arra az esetre, ha nehéz a válasz, csatolok egy rövid videófelvételt 2006. október 23-ról. Kérlek, tekintsd meg, olvasd el vagy hallgasd meg a Jobbikosok történeteit, s aztán kérj bocsánatot mindazoktól, akik végigélték az általad bagatellizált, sőt tagadott jogtiprásokat, gyalázatos gaztetteket. Íme az emlékeztető.

Isten óvja és vezesse Magyarországot!


Szeretettel
Morvai Krisztina

utóirat:

A történeti hűség kedvéért idemásolom azt a Magyar Idők-interjút, amire reagáltál meghökkentő közleményeddel/posztoddal.

„ Attól tartok, ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne – mondta a Magyar Idők megkeresésére a békemenetről Morvai Krisztina, indokolva, miért támogatja újbóli megtartását.

A Jobbik 2014-es európai parlamenti listavezetője, független EP-képviselő szerint, akik most hatalomba kerülhetnek az abszurd koordinált vagy csendben egyeztetett jelöltállítás révén, nyolc éven át brutálisan elfojtották a gyülekezési jogot.

Március 15-én közvetlen közelről fújták az arcomba a rendőrök a könnygázt 2009-ben, amikor már hivatalosan EP-képviselőjelölt voltam. Borítékolom: ugyanez várna azokra, akik a migrációpártiak hatalomra kerülése esetén az első tízezer betelepített miatt az utcán próbálnának tiltakozni. Emiatt a következő öt hét és az április 8-i országgyűlési választás sorsdöntő lesz a magyarság számára – jelentette ki.”

 

2006. okt. 23. - terror hajnaltól éjfélig. Morvai és Grespik filmes jogászi elemzése (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF


2006. október 23-án hajnalban a rendőrség ravasz csellel feloszlatta a Kossuth téri folyamatos demonstrációt. Az oszlatás célja Gyurcsányék ördögi tervének megvalósítása volt. Ezen terv lényege nem volt más, mint hogy a magyar emberek ne vehessenek részt a délelőtti állami megemlékezésen a Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. Noha a feloszlatás jogellenességét a magyar bíróság jogerős ítéletével megállapította, a durva emberi jogsértést elszenvedők mind a mai napig nem kaptak kártérítést. Annak ellenére áll fenn ez a mulasztás, hogy az Orbán-kormány vállalta: kártérítésben részesíti a 2006 őszi emberi jogi jogsértések áldozatait. Dr. Grespik László ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja nem adja fel a harcot, jelenleg is küzd a 173 jogsértettnek járó kártérítésért. Ezen túlmenően a strasbourgi emberi jogi bíróság elé vitte a 2006. október 23-ai brutális tömegoszlatások ügyét, kérve annak megállapítását, hogy ezen tömegoszlatások hajnaltól-éjfélig egyazon jogsértő folyamat részei voltak és az Emberi Jogok Európai Egyezményének rendelkezéseibe ütköztek. A strasbourgi emberi jogi bíróság döntése hamarosan várható. Megjegyzendő, hogy a Kossuth téri hajnali oszlatáson kívül a délelőtt 10 óra körül történt tömegoszlatást is jogellenesnek mondta ki a magyar bíróság. Ez volt a szomorú napnak az a szakasza, amikor a gyanútlan magyar emberek szerettek volna a Kossuth tér felé haladni és ott részt venni a régen várt megemlékezésen. Elmaradt azonban a délután három órától éjfélig tartó brutális oszlatás jogtipró jellegének kimondása, amely most a strasbourgi taláros testületre vár. A 2006. október 23-án hajnaltól éjfélig tartó brutális terror a véres tömegoszlatások eseményeinek részletes jogászi elemzése látható a felvételen, amelynek szereplői dr. Morvai Krisztina és dr. Grespik László jogászok, nemzeti jogvédők. A beszélgetésből világossá válik a nézők számára, hogy pontosan mely okokból és milyen emberi jogi normák alapján volt jogsértő a gyurcsányi rendőrség fellépése gyakorlatilag minden elemében. A felvételen számos megdöbbentő korabeli filmfelvétel látható és teszi újra átélhetővé ennek a drámai napnak az eseményeit. (Ezúttal immár szerencsére biztonságban, „karosszékben ülve”). Most, a 60. évfordulón egy percig sem felejthetjük: Gyurcsány, Gergényi, Bene és a többiek szabadon, a terror ellen fellépő Budaházy és társai pedig börtönben 125 éves fegyházbüntetés terhe alatt. Ideje az igazságtételnek!

 

Nemzeti egységet - de hogyan? Gondolatok 1956 és 2006 kapcsán...(Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Én a demokráciában hiszek - te a diktatúrában. Szerintem a jogállamiság és a jog uralma jó dolog - szerinted az önkény jobb. Én a hatalom megosztására és a fékek-ellensúlyok rendszerére szavazok - te totális hatalomkoncentrációt szeretnél. Én védem az emberi jogokat - te úgy gondolod, hogy azok semmibe vehetőek... Teremtsünk nemzeti egységet! No, hát ez így sajnos nem fog menni. A nemzeti egységre nagy szükség lenne, de be kell látnunk, hogy teljesen különböző értékrendek és elvek mentén ez nem fog menni. El kell döntenünk, hogy milyen országban szeretnénk élni.

Pontosan tíz évvel ezelőtt 2006. október 23-án új szakasza kezdődött az életemnek. Nagy várakozással a szívemben készültem az 1956. évi Forradalom és Szabadságharc ötvenedik évfordulójának méltó megtisztelésére, hőseink és hőstetteik emlékének felidézésére. A várva-várt méltóságteljes emlékezésből véres terror lett. Budapest utcáin. Ismét, ötven év és egy "rendszerváltás" után. Az életünket és testi épségünket mentve menekültünk gyermekeimmel és sokezred magammal együtt a lovasroham, a könnygáz, a vízágyúzás és a gumilövedékek elől…

Tíz évvel a szörnyű események, hatalmi gaztettek után, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat könyvbemutatóján foglaltam össze egy évtizednyi jogvédő küzdelmünk eredményeit és tanulságait s azt, hogyan látom most a 2006 őszi jogtiprásokat, a felelősségrevonás és a teljeskörű igazságtétel elmaradását és azt a tényt, hogy idén az egész "baloldal" együtt ünnepel a véreskezű Gyurcsány Ferenccel.

Bárhogy is volt, bárhogy is lesz, október 23-án idézzük fel büszkén, hogy a Magyar Nemzet az egész világnak megmutatta bátorságát, hazaszeretetét, szabadságvágyát - ezzel minden jó érzésű ember elismerését kiváltva. Legyünk méltóak 1956 emlékéhez!

Isten óvja és vezesse Magyarországot!
Szeretettel:
Morvai Krisztina

 

A 2006 őszi Gyurcsány-terror és az igazságtétel (Videóval és Meghívóval)

E-mail Nyomtatás PDF

A Hír tv beszámolója a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tízéves küzdelméről szóló, szimbolikusan 56 jogtiprást és a hozzájuk kapcsolódó jogászi/jogvédő munkát bemutató friss kötetéről


Kedves Honlap látogatóim!

Szeretettel hívom és várom Önöket erre az október 23-i eseményre, ahol személyesen találkozhatunk és emlékezhetünk 1956 hőseire és együtt avathatjuk fel a 2006-os rendőrterror ellenállóira és áldozataira emlékező márványtáblát.

Szeretettel:
Krisztina

Ünnepi megemlékezések a Hazatérés Templomában

(Budapest, Szabadság tér 2.)
Október 23. (vasárnap) 10 óra
Ünnepi istentisztelet
Igét hirdet: Hegedűs Loránt
Közreműködik: Kovács Levente orgonaművész
Ezen ünnepi alkalommal avatjuk fel a 2006-os rendőrterror áldozatainak emléktábláját.

 

Morvai Krisztina a Hír tévében a Gergényi perről (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Hét év után megkezdődött, de az igazságtételt követelőknek komoly csalódást jelent a Gergényi, Bene és más rendőri vezetők elleni büntetőper a 2006. őszi tömeges brutalitások, jogsértések ügyében. Gyurcsány Ferenc egyelőre nem vádlottként, hanem a szemkilövéseken röhögő, a főrendőröket támogató látogatóként érkezett  a bíróságra. Morvai Krisztina az első tárgyalási nap tapasztalatait osztja meg, büntetőjogász szemmel.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 8

xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés