Hányan tapasztalták már meg hatósági vagy bírósági eljárásban az irányadó jogszabályoktól történő nyilvánvaló eltérést, azaz a jogállamiság helyett az önkényt? Érezték-e a kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget, az eszköztelenséget? Akik voltak már ilyen helyzetben, azokat különösen is kérem, hogy – párthovatartozásra, politikai szimpátiára tekintet nélkül – nézzék meg ezt a videofelvételt, amelyben arról beszélek, mi a jelentősége a „Budaházy-ügynek”, abból a szempontból, hogy Magyarországon a hatósági és bírósági önkény lesz-e a meghatározó vagy annak ellenkezője, a jogállamiság. Jogászként és magyar emberként hiszem és vallom, hogy Budaházy György és a Hunnia csoport ügye egész Magyarország ügye! Ezért kérem a megtekintést és a megosztásokat, és azt, hogy kövessék a „terrorcselekmény” miatt 13 év fegyházra ítélt hazafi, Budaházy György és az összesen 125 év fegyházra ítélt, a Gyurcsányékkal szembeni ellenállásban főszerepet játszott Hunnia csoport másodfokú büntetőbírósági tárgyalását, 2018. február 13. és 27. között.
Az előadásomban fölvetett problémák és a Budaházy-ügy jobb megismerése érdekében kérem, tekintsék meg az eljárás nyomozati szakáról készült Magyar Guantanamo című kisfilmünket, amely itt látható.
Aki még nem látta, kérem, tekintse meg a Budaházy György hazafias tevékenységéről és a 2002 és '10 közötti nemzeti ellenállásban játszott szerepéről szóló dokumentumfilmet is, amely itt látható.
Állítólag Magyarországon mindenki fél. Félnek az egyenruhások, félnek az ügyészek, félnek a bírók, félnek az orvosok, ápolók, a tanárok - mindenki retteg...
Amikor ezt olvasom, rendre eszembe jut egy történet. Pár éve Szarvas környékén igyekeztem megismerni a „csicskatartást”, azaz a modern kori rabszolgaság egyik formáját, amelynek lényege, hogy kiszolgáltatott embereket erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló módon gyakorlatilag fogságban tartanak, dolgoztatnak, s pénzüket, járandóságaikat elveszik tőlük. A szabadulás szinte lehetetlen. Találkoztam valakivel, akinek mégis sikerült, s elmesélte, hogyan: „Van egy húgom, aki akkor 22 éves volt. Nagyon szeretett engem, végtelenül hiányoztam neki, és nem tudta elfogadni, hogy csicskaként élek egy tanyán, ahonnan nincs menekvés. Egy napon karjára vette a kisbabáját, eljött a tanyára, odaállt a fogvatartóm elé, akitől az egész megye reszket, határozottan a szemébe nézett, és azt mondta: 'Önnek nincs joga fogságban tartani a testvéremet. Engedje el!' A csicskatartó alig jutott szóhoz a meglepetéstől, majd közölte, hogy szabad vagyok. Azóta is békén hagy, ami példátlan eset a csicskatartás világában. Annyi kellett, hogy valaki bátran szembeszálljon vele.”
Ennyi a történet. De persze gondolhatunk az egri nőkre vagy az 56-os forradalmárokra, akik a ruszki tankokkal szálltak szembe. A bátorság a méltóság elválaszthatatlan része. A gyávaság pedig méltóság nélküli élethez, szolgasághoz vezethet. A polgár, aki nem érez erőt és bátorságot, lehajtott fejjel járó alattvalóvá válhat - s a mindenkori hatalom úgy is fogja kezelni. A valódi rendszerváltáshoz le kell vetkőzni a gyávaságot, abba kell hagyni a rettegést. Össze kell fogni - párthovatartozásra tekintet nélkül -, és szembe kell szállni az önkénnyel, az elnyomással, a megfélemlítéssel, bármilyen párti kormány, munkahelyi vagy egyéb vezető gyakorolja azt. A szocializmus/kommunizmus közel 30 éve véget ért, nem lehetünk a rettegők országa. „Na de mégis hogyan és kivel fogjunk össze?” - kérdezték már a két előző hasonló témájú és mottójú írásom kapcsán is. „És egyáltalán, most akkor kire szavazzunk, ki fogja mindezt megcsinálni értünk?” Pont ez a lényeg, hogy a polgároknak egymással összefogva kell kikövetelni és kialakítani egy olyan rendszert, amelyben már majdnem mindegy, hogy melyik párt nyeri meg a választásokat, mert az ország mindenképpen működik, mégpedig színvonalasan. S fel kell fognunk: a diktatúrában az állam, a hatalom ellenőrzi, és korlátozza a polgárát, a demokráciában a polgár ellenőrzi, és korlátozza az államát. Az államot, ami érte, a polgárért, a közösségért, a nemzetért van. Ez lenne a valódi rendszerváltás - amit mindenek előtt a fejünkben és a szívünkben kell végrehajtani.
Szegény néhai Édesapám nagyon reménykedett benne, hogy megéli a szovjet (alias ruszki) csapatok kivonulását, a szocialista (alias kommunista) rendszer összeomlását. Megtörtént. Boldog volt. Talán egy év sem telt el a „Továrisi konyec” és az első demokratikus választás után, amikor Apukám a tv híradót nézve elkeseredetten csattant fel: „Nem volt itt semmiféle rendszerváltás! Ezek is mindent ugyanúgy titkosítanak, mint a komcsik!” A hírekben, azóta is szokásos módon azt jelentették be, hogy ezt vagy azt az információt/dokumentumot 20/30/X évre titkosítja az állam a saját polgárai elől. A diktatúra és a demokrácia közötti egyik fő különbség, hogy a diktatúrában az állam ellenőrzi, és korlátozza a polgárát, a demokráciában a polgár ellenőrzi és korlátozza az államát, azaz igyekszik megelőzni a hatalom totális koncentrációját. A rendszerváltás ezen a területen sem hozott gyökeres változást. Megszoktuk, és sajnos gyakorlatilag el is fogadtuk, hogy nekünk polgároknak, kvázi gyerekeknek „nincs közünk a felnőttek dolgaihoz”, széles körben titkosíthatnak előlünk információkat, adatokat, dokumentumokat, amelyeket ily módon nem ellenőrizhetünk, így azt sem tudjuk megállapítani, hogyan sáfárkodik a mindenkori kormány/állam a tőlünk, polgároktól kapott hatalommal, amely tehát számos területen ellenőrizetlen és korlátozatlan. Fogalmilag az állam ügyeinek kellene nyíltnak, megismerhetőnek, „nem titkosnak”, azaz „közügynek” lenniük, a polgárok ügyeinek pedig „magánügynek”, titkosnak, védettnek az állam elől. Nálunk ez megfordult, illetve „megfordult maradt” a diktatórikus rendszer bukása után. A polgár ellenőrizhető, a magánszféra nem „titkos”, hiszen az állam széles körben kutakodik az interneten magántitkaink után, s bőszen hallgatja telefonbeszélgetéseinket – világszerte (különösen a 2001. szeptember 11-én Amerikában történt események óta, amint azt Snowdentől tudjuk). A Hazánk a miénk. Az államunk a miénk. Közünk van hozzá. Tudatosítsuk magunkban, hogy a köz ügyeinek titkosítására csak rendkívül szűk körben és alaposan, jogilag is részletesen megindokolva lehet helye... Ezt a szemléletváltást és a belőle következő jogszabály-változtatást és gyakorlatváltást is nekünk, polgároknak kell kikövetelnünk. A pártoknak ez nem érdekük, hiszen hatalomra kerülve bármelyikük élvezheti a polgárok előtti titokzatoskodás előnyeit. Kedves Magyar Polgárok, fogjunk össze, és csináljunk végre valódi rendszerváltást!
A nyolcvanas évek elején hosszú időn át rendszeresen jártam - krónikus betegség miatt - egy budapesti kórházba. Jó kapcsolatom alakult ki az ott dolgozókkal. Tudvalévő volt, hogy az idős osztályvezető főorvos nyugdíjba készül. Kérdeztem a főnővértől: „Ki lesz az utód?” „Két jelölt van. Természetesen az alapján fognak dönteni, hogy melyikőjük fekszik jobban pártvonalon” - hangzott a válasz. Ez akkor teljesen nyíltan ment, hiszen maga a szocialista alkotmány mondta ki, hogy a hatalom egységes (a hatalom megosztása, a fékek, ellensúlyok rendszere imperialista csökevény a dolgozó nép megtévesztésére) és a hatalom a dolgozó nép kezében van, amelynek vezető ereje a Magyar Szocialista Munkáspárt. Amint arra jól emlékszünk, a munkahelyeken „kettős vezetés” volt: egy szakmai vonal és egy pártvonal, a munkahelyi párttitkárral az élen. Azt gondoltuk (sokan), hogy a rendszerváltás egyik "leglényege" az ebben való gyökeres változás lesz. Hogy tudniillik, meg fog szűnni a koncentrált hatalom és a pártirányítás, és a munkahelyekről kivonul "a párt". Nem így történt. Függetlenül attól, hogy aktuálisan éppen melyik párt volt hatalmon, a nővérkével való beszélgetésem jó eséllyel megismétlődhetett volna a rendszerváltást követő bármelyik évben. Ha azt szeretnénk, hogy ebben is valódi rendszerváltás legyen, nekünk, polgároknak kell kiharcolnunk a változást. Egyik párt sem fogja, hiszen miért is lenne érdekük felszámolni ezt a pártállami rendszert és gondolkodásmódot, Ez a felelős, gondolkodó és jóérzésű magyar polgárok feladata - pártszimpátiától függetlenül. Mert ez a mi hazánk. Kedves Magyar Polgárok, fogjunk össze, és csináljunk végre valódi rendszerváltást!
Hálásan köszönöm azt a sok levelet, amelyet felhívásomra küldtek külföldön élő magyarok, szerte Európából, hogy megosszák személyes tapasztalataikat a tömeges migráció következményeiről a mindennapokban. Amint az összegyűjtött történetekből és jelenetekből mindenki számára világossá válik: továbbra is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tömeges illegális migrációtól Magyarországot megvédjük. Az alábbiakban tehát magyar emberek személyes tapasztalatait („valódi emberek valódi történeteit”) olvashatják arról, hogyan változtatja meg a tömeges migráció jelensége a mindennapokat Európában.
A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.
Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.
Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.
Jogvédelem
Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.
Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.