Címlap


Morvai Krisztina újabb levele Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Tisztelt Dr. Pintér Sándor Miniszter Úr!

Engedje meg, hogy emlékeztetőül elküldjem Önnek azt a sajtóközleményt, amely több, mint egy hónapja jelent meg a Kormány honlapján, s amelyben Ön a nyilvánosság előtt ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja Ároktő település bűnügyi helyzetét, s azt a lehetőséget, hogy a közösség állandó rendőrt "kapjon".  Levelében jelezte, hogy felvetéseimre 2012. november 15-ig részletes választ ad. Ez az önként vállalt határidő több, mint három hete eltelt, s levelet, tájékoztatást sem én, sem az ároktőiek nem kaptunk Öntől. Azóta annyi fejlemény történt az ügyben, hogy a település számos házát egy "sikeres" betöréssorozattal ismételten kifosztották, pontosan abban az időszakban, amelyre Miniszter úr a kivizsgálást ígérte.

Nemcsak én vagyok csalódott, hanem a helyi lakosság is, s bizonyára az a hétezer néző is, aki az interneten megtekintette azt a Borsod megyei bűnügyi körképet (kórképet), amely oly' sok magyar ember számára országszerte ismerős. Magyarország számos pontjára látogatok el, s a bűnözési helyzet mellett arra is nagyon sokan panaszkodnak, hogy bejelentéseiket, hivatalos leveleiket az állami szervek semmibe veszik, válasz nélkül hagyják. Aligha vigasztalja őket, hogy európai parlamenti képviselőként magam is így jártam. Bízom benne, hogy ha megkésve is, de megtörtént az ígért kivizsgálás, s előbb-utóbb megérkezik Miniszter úr levele is hozzám, - s talán a várva várt állandó rendőr is Ároktőre.

Mindenesetre én komolyan vettem az Öntől érkezett érdeklődő biztatást, s ezúttal ismét elküldök Önnek egy tényfeltáró filmanyagot - most az avasi lakótelep bűnügyi helyzetéről, a lakosok panaszairól, s az azokat alátámasztó bizonyítékokról. Úgy gondolom, egyetértünk abban, hogy egy teljes jogú európai uniós országban, Magyarországon nem élhetnek emberek ilyen körülmények között, ilyen kiszolgáltatottságban és jogfosztottságban. Kérem, szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy a filmen bemutatott helyzet felszámolása érdekében milyen intézkedéseket kívánnak megtenni - esetlegesen a társszervekkel, így például a helyi jegyzővel és gyermekvédelmi szervekkel együtt.  Engedje meg, hogy megjegyezzem: az avasi lakótelepen élők védelmére önkéntes szolgálatot vállaló polgárőrökkel szembeni tömeges és határozott rendőri intézkedést az egész ország láthatta a televízióban. Bebizonyosodott, hogy a rendőri erők hiányára történő hivatkozás teljességgel alaptalan. Joggal várják az érintett állampolgárok, hogy a civil bűnmegelőzéssel és bűnfelderítéssel szembeni rendőri fellépést most hasonló elszántságú állami, rendőri fellépés kövesse - ezúttal nem a polgárőrökkel, hanem a valódi bűnelkövetőkkel szemben. Az avasi "Fészekrakó" programmal összefüggő helyzetről szóló film alább tekinthető meg:



Kérem, szíveskedjen mind előző, mind jelen levelemre és felvetéseimre érdemben válaszolni. Előre is köszönöm!

Brüsszel, 2012. december 6.
Tisztelettel:
Dr. Morvai Krisztina jogász, EP képviselő


Dr. Pintér Sándor válasza Dr. Morvai Krisztina EP-képviselő levelére

2012. október 30. 15:40

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter közleményben válaszolt Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő levelére. Válaszát az alábbiakban szó szerint közöljük.

Tisztelt Képviselő Asszony!

Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet az Ároktő területén tapasztalt helyzetre. A mellékelt kisfilmben felsorolt eseteket kivizsgáltatom és 2012. november 15-ig részletes választ adok a felvetésekre. Köszönöm tényfeltáró munkáját és várom a közrend és közbiztonság érdekében tett további erőfeszítéseit.

Üdvözlettel:
Dr. Pintér Sándor
(Belügyminisztérium)

 

VIDEÓ: Kajászón megkezdődött a valódi rendszerváltás - Morvai Krisztina EP képviselő sajtóközleménye

E-mail Nyomtatás PDF

Kajászón megkezdődött a valódi rendszerváltás - Morvai Krisztina EP képviselő sajtóközleménye

Az elmúlt hétvégén örömmel tettem eleget a Fejér Szövetség meghívásának az "Összefogás a Magyar Földért és Vidékért" címmel meghirdetett országos munkaértekezletre és szolidaritási nagygyűlésre. E különlegesen fontos eseményről szóló videó beszámoló az alábbi linken tekinthető meg:

 

Gyermekbarát igazságszolgáltatás a Tobin-ügy árnyékában? - Morvai Krisztina nyílt levele Navracsics Tibornak

E-mail Nyomtatás PDF

Tisztelt Dr. Navracsics Tibor Miniszter úr!

Érdeklődéssel olvastam a sajtóban megjelent híreket arról, hogy az Egyéves a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Programsorozata címmel jelentős rendezvény volt a minap, amelyen Ön is felhívta a figyelmet a téma fontosságára, valamint újabb kampány elindítását hirdette meg.

Meggyőződésem, hogy a "gyermekbarát igazságszolgálatásnak" nélkülözhetetlen eleme, hogy a bűncselekmények gyermekáldozatai vonatkozásában az állam minden lehetséges lépést megtegyen az igazság kiderítése és a tettes megbüntetése, valamint a jogerősen kiszabott büntetések végrehajtása vagy végrehajtatása érdekében. Különösen így van ez azokban a kirívóan tragikus esetekben, amikor gyermekek életüket vesztik bűncselekmények következtében.

Bővebben...
 

Morvai: Hány gyereknek kell még meghalnia Gázában? (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Morvai írásos szavazatmagyarázata "Az EK és Izrael közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodáshoz csatolt 1. és 2. jegyzőkönyv mellékleteinek módosítása" című jelentéshez

Hány gyereknek kell még meghalnia Gázában, hány palesztin otthont rombolnak le az illegális telepek építése miatt, hány évig tart még a nemzetközi joggal szemben álló megszállás, mire az Európai Unió komolyan veszi azon saját alapnormáját, miszerint nemcsak a tagállamoknak, de a társult államoknak is tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat? Hány ízben rombolhatja még porig Gázát Izrael, s hányszor kell az agresszor által okozott kárt az európai adófizetők pénzéből, segélyéből megtéríteni, s a középületeket, lakóházakat újjáépíteni, mire az Unió végre latba veti erejét ahhoz, hogy a zsidó állam felhagyjon a pusztítással?

Bővebben...
 

Azonos-e a nyugati és a magyar érdek az EU-ban? Morvai strasbourgi felszólalásai (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Hogyan képviselhetne azonos érdekeket egy holland és egy magyar európai parlamenti képviselő? -kérdezte Morvai Krisztina az e heti strasbourgi plenáris ülésen, "A valódi gazdasági és pénzügyi unió felé" című vita során képviselőtársnőjétől. Andor László munkaügyekért felelős biztostól pedig arról érdeklődött - az ipar élénkítéséről, a növekedésről és a munkahelyekről szóló eszmecserén - hogyan lehetséges, hogy egy európai uniós tagállamban, Magyarországon harmadik világbeli körülmények között, harmadik világbeli bérekért dolgoznak a munkások.

 

VIDEÓ: Morvai Krisztina legfrisebb felszólalásai az Európai Parlamentben (2012. november)

E-mail Nyomtatás PDF

Morvai Krisztina EP képviselő legfrisebb felszólalásainak témái egyebek mellett az EU szegényebb országaiból a gazdagabbakba vándorló gazdasági menekültek jogfosztottsága; az EU-n belüli döntések és a felelősségi viszonyok átláthatatatlansága a sajtó illetve információs szabadság hiánya miatt; a családon belüli erőszakkal illetve az egyéb bűncselekményekkel szembeni hatékonyabb fellépés szükségessége.

 

Morvai Pintérnek írt levele és a kapcsolódó dokumentumfilm (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Tisztelt Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Úr!

Európai parlamenti képviselőként, az EP Szabadságjogi, Igazságügyi és Rendészeti (LIBE) Bizottságának tagjaként és büntetőjogászként számos megkeresést kapok magyar emberektől, akik azt panaszolják, hogy településükön a bűnözés rendkívüli mértékben elszaporodott, s a rendőrség nem végez megfelelő bűnmegelőzési, bűnfelderítési és áldozatvédelmi tevékenységet. Az államolgárok jelentős számban kényszerülnek arra, hogy mindennapi életüket a bűnözés "tényéhez" igazítsák, így például felhagyjanak a gazdálkodással a rendszeres terménylopások miatt, házukat, ingatlanjukat folyamatosan őrizzék a betörések miatt. Az idős lakosság különösen kiszolgáltatott, s folyamatos (megalapozott) félelemben él az erőszakos bűncselekmények veszélye okán is. Sok településen mindennaposak a garázda jellegű cselekmények, az éjszakai nyugalom megzavarása hajnalig tartó hangos zenével, üvöltözéssel, nappal pedig az orvosi rendelőkbe, gyógyszertárakba, üzletekbe "berontó", sorukat kivárni nem hajlandó, vagy gyakran a járdán gyaloglókat félrelökő személyek, csoportok tartják félelemben a lakosságot.


Bővebben...
 

VIDEÓ: Nemzeti ellenállást, szabad Magyarországot! Morvai Krisztina október 23-i beszéde.

E-mail Nyomtatás PDF
Nemzeti ellenállást, szabad Magyarországot!

Morvai Krisztina október 23-i beszéde -amelynek üzenetét és mondanivalóját a Hírtv Híradója szándékosan meghamisítva, eltorzítva foglalta össze - vágatlanul megtekinthető itt:

   

Az EU bevándorlással kapcsolatos durva hazugságairól

E-mail Nyomtatás PDF

"Bevándorlás" alatt Brüsszel az EU-n kívüli szegény, többnyire harmadik világból az EU-ba irányuló migrációt érti. De mi a helyzet a "másodosztályú" EU tagállamokból az "elsõ osztályúakba" történõ bevándorlással? - Morvai Krisztina felszólalása.

 
<< Első < Előző 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 Következő > Utolsó >>
83. oldal / 106

Köszöntöm megújult honlapomon!


 


xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés