Címlap


Miért nem védi meg a magyar állam a polgárait a bűnözőktől? (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Felszólalásom a LIBE-Bizottság ülésén:

A bűncselekmények áldozatainak jogairól szóló irányelv tervezet szakbizottsági vitáján a három legfőbb állami kötelezettség fontosságát hangsúlyoztam. Az áldozattá válást az állam hatékony bűnmegelőzési tevékenységével megakadályozhatja. Ha a polgár már bűncselekmény, vagy szabálysértés sértettjévé vált, az állam köteles minden esetben szabálysértési, vagy büntetőeljárást indítani. Továbbá, amennyiben az állam elmulasztja bűnmegelőzési, illetve bűnfelderítési kötelezettségét, éppúgy kártérítésre köteles, mint amikor maga az állam követ el bűncselekményt polgára sérelmére - azaz kártérítés állami mulasztás esetén is jár a károsultaknak. Végezetül rámutattam: Magyarországon az állam sajnos rendszeresen mulasztja el bűnmegelőzési és bűnfelderítési kötelezettségét, kiszolgáltatottá téve ezzel az embereket a bűnözőknek.

Az irányelv szövege ide kattintva tekinthető meg.

 

Legyenek-e a bűnözőknek jogaik? (Videóval)

E-mail Nyomtatás PDF

Felszólalásom a LIBE-Bizottság ülésén és az arra adott válasz:


Az EP Szabadságjogi, Bel- és Igazságügyi (LIBE) Bizottságának október 12-i ülésén a 2002 és 2010 közötti, Magyarországon elkövetett tömeges és súlyos emberi jogi jogsértésekre hivatkozva emeltem ki a büntetőeljárási garanciák fontosságát. "Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog a büntetőeljárás során..." című jelentéstervezet kapcsán javasoltam, hogy a védelemhez való jog már a legkorábbi eljárási szakaszban lépjen életbe, s az ügyvédi segítség megfelelő szintű legyen - Amerika példájához hasonlóan, ahol ez alapvető alkotmányos jog. Kiemeltem továbbá, hogy minden esetben a hatóságnak kelljen alaposan indokolnia és alátámasztania a sürgősség, halaszthatatlanság tényét, amennyiben a védelemhez való jog gyakorlásától ezekre hivatkozva eltekintenek. Fontos, hogy már a gyanúsítás közlését megelőzően, például a házkutatások során, ennek megfelelően járjanak el. Hangsúlyoztam, hogy az ártatlanság vélelmének alapelvéből következik, hogy az ártatlan és bűnös embernek a nyomozati szakaszban pontosan ugyanazon jogai vannak, hiszen egészen a jogerős ítéletig nem tudható, hogy ki bűnös és ki ártatlan. Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója válaszában utalt a tervezet 13-as cikkére, amely alapján az olyan vallomás, jogi nyilatkozat, amely ügyvéd jelenléte nélkül született az eljárás bármely szakaszában, nem vehető figyelembe bizonyítékként.

A beszédben hivatkozott jogsértésekről szóló film: Magyar Guantanamo?

Az irányelv szövege ide kattintva tekinthető meg.

 

N1 - Kommentár nélkül: Felszólalásom a Balsai-jelentés bizottsági vitáján

E-mail Nyomtatás PDF

Október 5-én részt vettem a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának ülésén, ahol kifejtettem álláspontomat a Balsai-jelentésről,  s a 2006. őszi tömeges rendőri brutalitás, jogsértések miatti büntetőeljárások haladéktalan megindításának szükségességéről. Lendvai Ildikó képviselőasszonynak, s a vérengzések főfelelősének, az MSZP-nek címeztem felszólalásom ezen részét:


Megtekintés LightBoxban

   

Készülő könyvemhez keresek interjúalanyokat

E-mail Nyomtatás PDF

A vidéki embereknek a cigány-magyar együttéléssel és a bűnözéssel összefüggő kiszolgáltatottságáról, az állam, a rendőrség s más hatóságok tétlenségéről és a megoldás lehetőségeiről (elsősorban az érpataki modellről) írok könyvet.

  1. Kérem olyan közösségek jelentkezését, akik szívesen fogadnának településükön e témákkal kapcsolatban személyes találkozóra, beszélgetésre, „környezettanulmányra”, s ahol legalább 10-15 ember (természetesen név nélkül) őszintén elmondaná tényeken alapuló tapasztalatait.
  2. Mezőgazdasági bizottsági munkámhoz várom olyan közösségek/települések jelentkezését is, ahol olyan „önfenntartó”, helyi gazdasági modellt valósítanak meg, amely az egész magyar vidék számára példaadó lehet a globális szabad-kereskedelem alternatívájaként. Meggyőződésem, hogy a globalizációra a megfelelő válasz a „lokalizáció”, azaz a helyi termelés, helyi értékesítés illetve feldolgozás, s az önfenntartó és a profit-központú helyett az emberközpontú gazdaságot választó közösségek kialakítása.

A jelentkezéseket a következő e-mail címre várom október 20-ig: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .

Köszönettel:

Dr. Morvai Krisztina
európai parlamenti képviselő

   

A Jobbik üdvözli Budaházyék fogva tartásának megszüntetését

E-mail Nyomtatás PDF

A Jobbik Országos Elnöksége örömmel üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését, mellyel tegnap megszüntette a Budaházy György és Szász Endre több mint két éven át törvényellenesen fenntartott előzetes letartóztatását. Így a megaláztatások és jogsértések sorát elszenvedők végre családjukkal lehetnek. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy ehhez az eljáráshoz képest feleannyi idő- és pénzráfordítással, szakmai és emberi erőfeszítéssel már régen rács mögé juttathatták volna Gyurcsányt és társait a 2006-os vérengzések miatt.

A Budaházy és társai elleni eljárás a Gyurcsány-korszak gyalázatos terméke és terhes öröksége, az ilyen eljárásokat mihamarabb meg kell szüntetni, mivel elejétől kezdve a hatalom megfélemlítő politikai koncepciója alapján folyt. Ma már az is világos, hogy csak akkor lehet a múltat teljesen lezárni, ha a 2002-2010 közötti időszak politikai elítéltjeit és üldözötteit közkegyelemben részesítik, a jogsértések felelőseit megbüntetik, és a meghurcoltak teljeskörű jóvátételt kapnak. Követeljük, hogy haladéktalanul távolítsák el azokat, akik a 2006-os megtorló, illetve koncepciós eljárásokban közreműködtek, mivel jelenlétük a felelősségre vonás egyik legfőbb gátja.

Bővebben...
 

Újra családja körében Budaházy György és Szász Endre!

E-mail Nyomtatás PDF

Budaházy György házi őrizetbe helyezését rendelte el a Fővárosi Bíróság. Felesége portálunknak elmondta, a gyermekeik magukon kívül vannak a boldogságtól.

Az ügyészség szerint Budaházy György által létrehozott Hunnia mozgalom elnevezésű szervezet 2007 és 2009 között az akkori balliberális kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal megfélemlítette, hogy így befolyásoljon parlamenti döntéseket.

A vád szerint, a támadások célpontjai javarészt az akkori kormánypárti politikusok otthonai, illetve az MSZP és az SZDSZ székházai voltak.

A bíróság a védelem indítványának helyt adva - igaz, egyelőre nem jogerősen - megszüntette a legsúlyosabb kényszerintézkedést, és házi őrizetet rendelt el, így a több mint két éve fogva tartott Budaházy órákon belül diósdi otthonában lehet.


Megtekintés LightBoxban


Bővebben...
 

A Jobbik üdvözli Budaházyék fogva tartásának megszüntetését

E-mail Nyomtatás PDF

A Jobbik Országos Elnöksége örömmel üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését, mellyel tegnap megszüntette a Budaházy György és Szász Endre több mint két éven át törvényellenesen fenntartott előzetes letartóztatását. Így a megaláztatások és jogsértések sorát elszenvedők végre családjukkal lehetnek. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy ehhez az eljáráshoz képest feleannyi idő- és pénzráfordítással, szakmai és emberi erőfeszítéssel már régen rács mögé juttathatták volna Gyurcsányt és társait a 2006-os vérengzések miatt.

A Budaházy és társai elleni eljárás a Gyurcsány-korszak gyalázatos terméke és terhes öröksége, az ilyen eljárásokat mihamarabb meg kell szüntetni, mivel elejétől kezdve a hatalom megfélemlítő politikai koncepciója alapján folyt. Ma már az is világos, hogy csak akkor lehet a múltat teljesen lezárni, ha a 2002-2010 közötti időszak politikai elítéltjeit és üldözötteit közkegyelemben részesítik, a jogsértések felelőseit megbüntetik, és a meghurcoltak teljeskörű jóvátételt kapnak. Követeljük, hogy haladéktalanul távolítsák el azokat, akik a 2006-os megtorló, illetve koncepciós eljárásokban közreműködtek, mivel jelenlétük a felelősségre vonás egyik legfőbb gátja.

Bővebben...
 

Barroso "Egyesült Európai Államokat" követelt

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar EP-képviselők reakciói Barroso bizottsági elnök "Egyesült Európai Államokat" követelő beszédére és részletek Barroso gondolataiból.


Megtekintés LightBoxban

 
<< Első < Előző 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 Következő > Utolsó >>
96. oldal / 106

Köszöntöm megújult honlapomon!


 


xvideis.cc spankbang.cc xxnx

Küldetésben

A 2009-es EP- választások után egy teljesen új hang kerülhetett az európai törvényhozásba a jobbikos képviselők megjelenésével. A filmből az Európai Parlamentben végzett munkámat, küzdelmemet ismerhetik meg kicsit közelebbről.

Megtekintés

A Budaházy-film

Ez a film, amelyet munkatársaimmal együtt készítettünk, Budaházy György harcait mutatja be az elmúlt nyolc év diktatúrája ellen. A filmből világos: sokaknak elemi érdeke, hogy Gyuri minél tovább börtönben - és "nyugton"- maradjon.

Megtekintés


Magyar Guantanamo?

Aligha gondolná valaki, hogy a XXI. században Magyarországon, egy EU-tagállamban ugyanolyan módszerekkel folytathatnak büntetőeljárásokat "másként gondolkodó" ellenzékiekkel - így Budaházy-ékkal - szemben, mint az ötvenes években.

Megtekintés